Jutalmazási elvek
Jutalmazási elvek

Jutalmazási elvek

Minden cégnek szüksége van alkalmazottakra, főleg akkor, ha nem egy kis vállalkozásról van szó. Ezeknek, az alkalmazottaknak biztosítani kell bizonyos juttatásokat, és nem csak a fizetésre gondolok. Sokkal jobban és hatékonyabban dolgoznak, ha emellett még érzik a megbecsülést is valamilyen formában. Lehet ez olyan formai jutatás, amit a fizetés mellé tesznek, lehet egy pár kedves dicsérő szó, de a lényeg, hogy ha valamelyik alkalmazott jól teljesít azt jutalmazni, kell. Ilyen esetekben mindig meghálálja majd későbbiekben magát a gesztus, hiszen akkor a dolgozó lelkesen és áldozatosan végzi majd a munkáját, és lojális lesz a céghez. A nagyvárosokban is, mint például Mezőkövesd munka frontján, ugyan azt lehet tapasztalni, mint másfelé. Ha nem becsülik meg eléggé az alkalmazottakat, azok nem jól dolgoznak és el is mennek másik munkahelyre, és cserben hagyják a vállalkozás, mert úgy érzik a cég is cserben hagyta őket. Ennek egyik oldalról sem lesz jó vége, ezért kell, hogy a cégek igen is becsüljék meg a jó alkalmazottakat és honorálják a kiemelkedő teljesítményeket.