Ha még sosem kerestünk állást, érdemes az internetről tájékozódni
Ha még sosem kerestünk állást, érdemes az internetről tájékozódni

Ha még sosem kerestünk állást, érdemes az internetről tájékozódni

Akik hosszú időszakon keresztül dolgoznak egy munkahelyen, valóban nehezen váltanak, számukra igen nagy segítség lehet az internet, ahol minden szükséges információt könnyedén megtalálnak. Természetesen ilyenkor már maga az önéletrajz megírása is komoly problémát okozhat, hiszen ha még előtte sosem csináltunk ilyet, akkor érdemes megfelelő szakmai segítséget kérni. Ami mindenképp lényeges, hogy minden szükséges információt írjunk bele az önéletrajzba, valamint a szakmai tapasztalatunkat sem szabad kifelejteni. Általában ha a munka Pécs környékén, vagy éppen a város központban van, az sem probléma, főleg akkor nem, ha a környéken, vagy mi magunk is városközpontban élünk. Ekkor viszont a jelentkezésünk során mindenképp jelezzük, hogy helyi lakosok vagyunk, hiszen ez sokszor előny lehet a temérdek mennyiségű pályázattal szemben. Ha pedig megfelelő az önéletrajzunk, a személyes beszélgetés alkalmával még többet megtudhatunk a nyitott pozícióval kapcsolatban. Ha pedig megfelelő volt a jelentkezésünk, rövid időn belül az új munkahelyünkön dolgozhatunk.