Mikor a gyermekeink óvodás korúak lettek, még nem voltak magánóvodák. Az állami óvodába nehéz volt bekerülni, mert túljelentkezés volt. Igaz, a településünkön akkor még csak egy állami óvoda létezett. Ma már három is van. Két állami és egy alapítványi. Az óvodai alkalmazottak között mindig volt legalább egy, aki a gyermekek szívéhez közel állt. Egy anyapótlék, aki ölébe vette, ha bántották, aki megvigasztalta, ha megütötte magát, aki felügyelte, hogy rendesen eszik e. A magánóvoda alkalmazottai ugyanezt teszik, csak az a különbség, hogy minden egyes gyermekkel. Az állami óvoda nagy létszáma miatt nem volt erre lehetőség, és az óvó néninek sem volt minden gyermekre egyformán figyelme. Arról nem beszélve, hogy milyen szellemi és fizikai megterhelést jelentett számukra a sok gyermek. Hiszen nem egyformák még a testvérek sem. Hiába nevelik a szülők példaértékűen, nem mindig viselkednek jól. Az én kicsim is azt mondta, mikor otthon rosszalkodott, hogy valahol rossznak is kell lenni. Inkább otthon, mint az óvodában, ebben egyetértünk.