A kerékvágásból kikerülve
A kerékvágásból kikerülve

A kerékvágásból kikerülve

Amikor az ember sokat dolgozik, akkor hajlamosabb lesz minden apró kis betegséget elkapni, ami aztán akár hónapokra is kiveheti a megszokott kerékvágásból, sőt kiveheti a munkából is, aminek hosszú távú következményei is lehetnek. Súlyos szövődmények elkerülése érdekében mindenki jobban teszi, ha ilyenkor kifekszi a betegséget és megpróbál gyógyulni, de ezt munka mellett nem lehet megtenni, és éppen ezért sokan ilyenkor el is veszítik azt. A munkaadók nagy többsége nem kíván együtt érezni a dolgozóval és megszabadul tőle amint tud. Ilyen helyzetben pedig az új munka reményében érdemes a Kisvárda munka területein körbenézni, amennyiben ez a város érdekes lehet a számunkra munkaügyileg. Olyan helyet kell keresnünk magunknak, ahol jobban megbecsülnek minket, ahol értékelik az esetleges tudásunkat, és mindent meg is tesznek majd, hogy megtartsanak minket és a belénk vetett bizalmat. Abban az esetben, ha viszont nem jöttünk helyre teljesen, akkor nem érdemes új munkahelyen próbálkozni, hiszen betegen nem tudunk majd minden elvárásnak megfelelni.